Rendhagyó környezetóra 4.a

Rendhagyó környezet óra a 4.a osztályban

 

Csütörtök, környezet óra. Éppen a zöldségek és gyümölcsök birodalmában barangoltunk, amikor betoppant hozzánk két kutyus. Cuki és Medi alias Medence. Már is visszük őket haza!- ez volt az első gondolatunk.

Az első ismerkedési pillanatok után elengedték őket, szabadon sétálhattak közöttünk. A zsemleszínű Cuki, nevéhez hűen, cuki módon közelített hozzánk. Megszagolt, megnyalt minket és hagyta magát simogatni. A kis fekete kutyus Medi, akit 70 magával mentettek ki egy helyről, félénkebb volt. Nevét egy medencéről kapta, amiben szívesen lubickolt. Neki még több időre volt szüksége, a közeledéshez.

Jöttek velük kísérők a Zöldebb Alapítványtól, akik egész órán beszélgettek velünk az állatokról. Megtudtuk, hogy milyen fontos az állatokat ismerni. milyen káros dolgok keseríthetik meg az életüket és mennyire kell vigyáznunk a környezetükre. Városban élünk, de mégis vannak körülöttünk élőlények: háziállatok és vadállatok. A háziállatok elsősorban csak ránk számíthatnak, felelősséggel tartozunk értük. A vadállatok élőhelyét tisztelni kell, mi csak vendégek vagyunk náluk.

Hamar elrepült az idő csak a kicsöngetés zavarta meg az óra nyugalmát. Kár, hogy vége lett! Szerencsére, jönnek még hozzánk és folytatjuk ezt a remek „utazást az állatok körül”.

Egy közös képpel búcsúztunk négylábú vendégeinktől.

 

Kékesi Beáta tanító

 

Képgaléria