A Kati nénis, Bori nénis tábor
A nyár elején Kati néni és Bori néni tábort szervezett. Én is részt vettem benne, mert nem szerettem volna otthon kuksolni.
Az első nap a Gellért-hegyre mentünk. Olyan sokat sétáltunk, hogy rettenetesen kifáradtunk. Ezután egy hajótúrára is sor került.
Nagyon örültem, amikor Kati néni nekem adta az idegenvezető magnót.
Kedden egész nap a Velencei tó partján süttettük a hasunkat. A harmadik nap a vadasparkba mentünk, ahol csodálatos állatok voltak.
Pihenésképpen a negyedik napon a Fóti tóra mentünk. Még úszóversenyt is rendeztünk.
Az utolsó napon a Margit-szigetre látogattunk ki. Egész nap az öntöző alatt rohangáltunk, de azért jutott idő a kártyajátékokra és a játszótérre is.
Számomra nagyon emlékezetes volt ez a tábor. Jövőre is szeretnék jelentkezni. Azt javaslom, aki teheti, jelentkezzen.
Kurai Karina 2.c